Az angyalok kultúráktól, hittől és szemléletmódtól függetlenül bármely mitológiai körben megjelenhetnek. Az angyalok neve arámi, héber, perzsa, latin és görög fordításban is hírnököt jelent.
Az angyalok a Teremtőnél alacsonyabb, az embernél magasabb rendű, természetfeletti szellemi lények. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve is magasabb rendűek az embernél, de kapcsolatban állnak velük.
Az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen entitások, akik az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.
Az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan lények. Ugyanakkor, többek között a Bibliában is rengeteg olyan eseményről számolnak be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak az embereknek (epifánia: megjelenés, „felbukkanás”). Ez többféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet, de válhat széllé vagy tűzzé is.
Életterüket tekintve a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók.
Ők alkotják a hidat az emberek és a Teremtő között, leginkább az Ő üzenetét hozták el az emberiségnek, vagy az általa kiválasztottnak. Az angyalokról általánosságban szellemi szolgáló lényként írnak, akiket arra teremtettek, hogy az embereket segítsék, támogassák. Különösen a gyermekek képviselete, védelme fontos. A köztudatban (mint őrangyalok) pozitív alakként képzelik őket, de hatalmuknak kettős éle van. Ha kell, a mennyei seregek élén harcolnak és küzdenek a gonosz ellen, illetve „diplomatikus“ eszközökkel büntetik meg a kárhozottakat.
Motívumhálózatok annyira kiterjedt, hogy hierarchikus rendszerük is megvan. A szeretet, a béke, a harmónia szimbólumai.
A kézzel faragott hókvarc ásvány angyal kb. 5 cm magas.
A munkahelyünk íróasztalára vagy az éjjeliszekrényre helyezett hókvarc ásvány angyal folyamatosan vigyáz és segít minket és kifejti jótékony hatását mind a pszichére és mind a lélekre.
Ha azonban a hókvarc ásvány angyalt naponta többször is a kezünkbe vesszük és megérintjük, akkor rezgései által a reflexzónáinkon keresztül még inkább pozitív a hatása.
Hókvarc hatása: csontok erősítése, nyirokközpont aktiválása, tápanyag felszívódás, hormon ciklusok szabályozása, klimax, termékenység, menstruációs feszültség, hiperaktivitás, gyulladásgátló, szem, bőr, ízületi gyulladás, emésztés, vér, auratisztító
Ásványok részletes leírását az Ásvány lexikonban megtalálod!
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Angyal
https://www.asvanycenter.hu